ÉGLY Sári

( Nagybánya, 1902 -Sao Paulo, 1970 )

Még gyermeklányként iratkozott be a szabadiskolába, ahol tiz évig, 1915 és 1925 között tanult. Apja, Égly Mihály városi főjegyző (a kolónia lelkes támogatója) igen örült annak, hogy lánya a festők közöségében, a müvészet szeretetében nevelkedik. Anyja azonban konok, konzervativ gyülölküdéssel hallani sem akart az egész bohém társaságról. Thorma nagyon tehetségesnek látta, biztatta, később mellette állott. Élénk, csinos, rendkivül vonzó alakja gyakran tünik föl a kolónián a húszas években készült csoportképeken. Festőtársával, Göllner Ellemérrel 1925-ben Párizsban kötöttek házasságot. Tanújuk Thorma János volt, aki erre az alkalomra utazott a francia fővárosba. Kiállitásokon a húszas évek elejétől jelentkezett rendszeresen, 1927-től törzstagja lett az NFT-nek. Egyéni tárlatait Nagybányán, Nagyenyeden, Nagyváradon férjével szervezte meg. Festményei eleinte belesimultak a nagybányai hagyományokba, korai tájképein az impresszionizmus eredményeit élte újra. Portréin, alakos kompocicióin azonban-különösen Párizs után-, az erőteljes, életes szin-és rajzbeli dekorativitás és lélektani megközelités figyelhető meg. Olajfestményeket, paszteleket, akvareleket és rajzokat készitett, utánaérzéseket levetköző egyre hatásosabb festői fogalmazésban. Férjével 1925 és 1927 között közel két esztendeig élt Párizsban, s ottani élményei erőteljesen megmutatkoztak későbbi munkáin. Nagybányai és párizsi urbánus tájakat, portrékat, aktokat és csendéleteketfestett. Nagybányai képein megörökitette a veresvizi bányásznegyed utcáit, a sajátos architektúrájú bányászházakat, a Liget sétányait, a mozgalmas piacteret a középkori Vértoronnyal. Figurális kompoziciói közül kimagaslik at Aratók és Almaszedők. Párizsból hazatérve kiállitásokon Szajna-parti tájaiból mutatott be.Kis családi penzió fönntartásával próbált a Göllner- Égly házaspár létalapot teremteni magának. A gazdasági válság küszöbén azonban reményvesztetten hagytak föl terveikkel. 1929 őszén Braziliába vándoroltak ki.Sao Paulóban Göllnertől elválva teremtett magának Égly Sári egzisztenciát. Új hazájában 1940-ben szervezett gyüjteményes kiállitásának visszahangja érkezett a kolóniára. Kiállitását Sao Paulóban a magyar konzul nyitotta meg. A bemutatott félszáz oljkép és negyedszáz pasztell között, mint a hazaküldött többnyelvü katalógus tanúsitja, nagybányai, párizsi és egzotikus szines brazil tájak kaptak helyet.

Forrás: Új Magyar Művész Névtár, Don - Lovas - Pogány, 2006 Kiadja: DecoArt