ÿþ<html> <head> <link rel="stylesheet" type="text/css" href="autor.css" /> </head> <body> <h1> BOLMÁNYI Ferenc </h1> <h3> (Léva, 1904. június 28. Budapest, 1990. július 13.) </h3> <P> FestQ.Róna Józsefnél szobrászatot, Magyar Mannheimer Gusztávnál festészetet tanult. Egy évet töltött a Magyar KépzQmqvészeti FQiskolán. 1932: osztrák állami ezüstérem; 1974, 1984: a Munka Érdemrend arany fokozata; 1987: érdemes mqvész. Az 1920-as években Jugoszláviában, Olaszországban, Münchenben élt. 1928-ban tért haza. 1932-1934 között Bécsben tartózkodott. 1936 és 1945 között Szentendrén alkotott, 1945-tQl 1947-ig a nagymarosi festQiskolát vezette. Dolgozott a zsennyei mqvésztelepen. Pályája elején elismert és sok megrendelést kapott portréfestQ volt. Jugoszláviai tartózkodása alatt Mestrovi hatására plasztikával is foglalkozott. Mqvészete késQbbi, szimbolikus tartalmú korszakaiban a fénynek és a színeknek volt kiemelkedQ jelentQségük. Alkotásaiban a szépség és a harmónia utáni vágy és a pusztító erQk küzdelmét ábrázolta. 1933 és 1935 között alkotta a Fényváros ciklust, melyben fénnyel körülölelt, gigantikus, utópisztikus városokat festett. 1936 és 1945 között Szentendrén a festQ által lírainak nevezett képek születtek. Ebben a korszakban mqvein hangsúlyozottabb a szerkezet, komorabbak a színek. 1945-tQl 1947-ig már Nagymaroson festette a cirkusz, a vásárok világát idézQ, Robin úr és társulata sorozatot. ErQteljes színek, naiv ábrázolásmód jellemezte ezeket a meseszerq festményeket. 1948-tól egy rövid periódusban, madaras és idilli hangulatú képeket festett, majd az 50-es évek végéig olyan figurális mqveket, melyek képalkotása elvezetett a 60-as évek nonfiguratív festményeihez. A 60-as években nonfiguratív, de figurális hatású, általa kozmikusnak nevezett, dinamikus, lüktetQ kompozíciójú képeket alkotott, melyekben érzelmi telítettségq színekkel, formákkal fejezte ki a világ kettQsségét. Az évtized végétQl mqvészetét összegzQ üvegablakokat is tervezett. <P>Mesterei: Róna József, Magyar Mannheimer Gusztáv. <P>Egyéni kiállítások: <br>1921, 1926 " Munkácsy Múzeum, Békéscsaba <br>1930 " Eszék <br>1935 " Fränkel Szalon <br>1936 " Tamás Galéria, Budapest (kat.) <br>1947 " KépzQmqvészek Szabad Szervezete, Régi Mqcsarnok, Budapest (kat.) <br>1958 " Mqcsarnok, Budapest (kat.) <br>1959, 1966 (kat.) " Fényes Adolf Terem, Budapest <br>1967 " Iparmqvészeti Múzeum, Budapest <br>1973, 1984 " Ernst Múzeum, Budapest (kat.) <br>1977 " Helikon Galéria, Budapest (kat.) <br>1989 " Vigadó Galéria, Budapest <br>1991 " EveArt Galéria, Budapest <br>1993 " MqvelQdési Központ, Orosháza <br>1996 " Mqhely Galéria, Szentendre <br>1998 " Arte Galéria, Budapest " Home Galéria, Budapest " Haas Galéria, Budapest <br>1999 " A kezdet és a vég, Vigadó Galéria, Budapest <P>Kiállítások az adatbázisban: <br>" A kezdet és a vég (1999) <br>" Bolmányi Ferenc festQmqvész emlékkiállítása (2003) <br>" Látomásos realizmus festészeti kiállítás -Bolmányi Ferenc, Hrabéczy ErnQ, Jakoby Gyula, Jánossy Ferenc, Kovásznai György, Mersit (2007) <br>" Jankay kortársai: Bolmányi Ferenc (1904 1990) festQmqvész kiállítása (2010) <P>Válogatott csoportos kiállítások <br>1928 " 60. csoportkiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest (nagyobb anyaggal) <br>" ArcképfestQk I. kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest <br>1933, 1934 " Glaspalast, Bécs <br>1935 " A Munkácsy Céh VIII. reprezentatív kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest <br>1940-tQl " A Magyar Mqvészetért, Mqcsarnok, Budapest <br>1946 " Magyar KépzQmqvészetért Mozgalom I. kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest <br>1946-tól " a Rippl-Rónai Társaság kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest " Nemzeti Szalon, Budapest <br>1948 " Kilencven mqvész kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest <br>1957 " Tavaszi Tárlat, Mqcsarnok, Budapest <br>1977 " Magyar mqvészet 1945-1949. A huszadik század magyar mqvészete, Csók Képtár, Székesfehérvár <br>1977 " Festészet '77, Mqcsarnok, Budapest. <P>Köztéri mqvei <br>Ólomüveg ablakok (1967, Szekszárd, Garay Hotel) <br>Ólomüveg kupola (1969, Budapest, XII. ker., Korányi TBC Intézet B ép.) <br>Ólomüveg ablakok (1979, Kecskemét, Technika Háza). <P>Mqvek közgyqjteményekben <br>Magyar Nemzeti Galéria, Budapest. </P> <div class=surs> Forrás: Internet </div> </body> </html>